HOGYAN ÉLEK TÜNETMENTESEN?

2015. február 1-én született...a 7köznapok kihívásairól...

Az autoimmun betegség orvosilag gyógyíthatatlan betegség. Ez volt a diagnózis. Életem végéig gyógyszer? Hát, akkor ez van. Emlékszem, hogy amikor kimondták a szót, hogy autoimmun, rögtön ott volt bennem a kérdés, hogy "Tényleg ennyire magam ellen fordultan élek?". Fájdalmas volt őszintén beismernem, hogy IGEN. Ez volt az a pillant, amikortól már tudtam, hogy MÁS irányban kívánok élni. Nem magam ellen, hanem magamért; és közben továbbra is semmiképpen nem mások ellen. A sok beszélgetés korábban a lelkivezetőmmel kezdett értelmet nyerni. Nála fogalmaztam meg, hogy minden, ami nem szeretet a sejtjeimben, az tisztuljon ki. Sőt! Szülessen meg az a formája az életemnek, amit a Jóisten álmodott meg nekem. Egyedül nem menne, azóta sem. Keresztül vezetett, támogatott. Örök hála érte! Ez is kevés :)

Nap, mint nap őszintén figyelni és őszintén felvállalni a valódi érzéseimet, ott és akkor, nem esett nehezemre. Sőt! Végre mertem azt mondani például, hogy elfáradtam. Most, hogy jól vagyok, persze még fontosabb, hogy amit érzek, merjem továbbra is azt mondani és tenni. Pl. nagyon hálás voltam épp a minap, hogy láz és egyéb kellemetlenségek nélkül is pihenhettem. Meg mertem engedni, hogy betegség nélkül is szünetet tartsak, és látszólag semmit sem chináljak, mert már tudom, hogy ilyen pillanatokban születnek az ehhez hasonló írásaim is.

Érzékeny pont a "visszarendeződésemben" ez, hogy érezzem továbbra is a saját ritmusomat és merjek aszerint tenni vagy nem tenni. Mert ahogyan 2010 előtt zajlott az életem, úgy nem kívánok már élni. Úgy érzem, nem is tudnék. Sőt! Nem is akarok :) Isten nélkül, nincs életem. Minden pillanatban éberen észrevenni és különbséget tenni, hogy melyek azok az értékes szokásaim, amiket örömmel aktiválnék, és melyek azok, amelyeknek már csak a gondolatától is égnek áll a hajam, no ez szintén kihívást jelent, nap, mint nap. Kedvenc "párbeszédem": Én erre gondoltam, és Te Istenem? Mit terveztél? A több, mint tíz éve létező közösség, ahol a lelkivezetőnkkel haladunk, olyan, mint egy világító torony a hajósoknak a viharos tengeren: nem hagynak, nem hagyjuk egymást elveszni.

Amikor jól vagyok a bőrömben, elég nagy a kísértés, hogy minden gyakorlást félre tegyek, hiszen, minden oké. Hmm, de milyen érdekes, hogy például a fogainkat akkor is megmossuk, amikor épek, és erre biztatjuk a gyerekeket is. Sőt! A megelőzésre is felhívjuk a figyelmüket. Miért lenne ez másképpen az elménkkel? Miért hagynám abba az elmém ápolását, amikor minden rendben van?

Számomra teljesen természetessé vált, hogy amíg ebben a bőrtokban utazik a lelkem, és ebben a fizikai világban, addig amilyen természetesen mosom a fogaimat, épp olyan természetesen csitítom az elmémet is nap, mint nap, és ha szükséges, naponta akár többször is :) Mert, amikor felébredek reggel, az egóm is ébred velem, és nem mindegy, hogy milyen hangra mozdul a testem: a nyugalom és a béke neszezésére vagy a félelem és a sürgetés zajongására.

Ápoljátok és csitítsátok az elméteket! Találjátok meg a számotokra legmegfelelőbb eszközöket, helyzeteket, embereket, amelyekkel nyugalomban tudjátok tartani a testeteket és a lelketeket is.

Gyakorlat:

"Kérek olyan helyzeteket, kapcsolódásokat és eszközöket, amelyek a leginkább szolgálják és támogatják a beteljesült boldog életemet."

További csodás legjobbakat!

fotó forrása:net