Eszköz vagyok...

 Assisi Szent Ferenc: Uram, adj türelmet

Uram, adj türelmet,

Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,

Amit lehet, és adj bölcsességet,

Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram, tégy engem békéd eszközévé,

Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,

Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,

Hogy összekössek, ahol széthúzás van,

Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,

Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,

Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,

Nem arra, hogy megvigasztaljanak,

Hanem, hogy én megvigasztaljak,

Nem arra, hogy szeressenek,

Hanem arra, hogy szeressek.

Mert aki így ad, az kapni fog,

Aki elveszíti magát, az talál,

Aki megbocsát, annak megbocsátanak,

Aki meghal, az fölébred az örök életre.

 Uram! Tégy az öröm eszközévé, és tegyél oda, ahol kellek.

Serenity

2012.

Illusztráció: Törökszentmiklós, Kálvária templom

Játszótársak...

2014. 07. 30. 8:54

Nincs többet szükség álruhára.

Úgyis mindenkiben ott vagyok.

És ha őszintén beleérzek a másikba,

akkor máris gyógyulok.

Köszönöm Kedves JátszóTársaim.

Nélkületek nem tudnék az lenni, aki és ami

MOST vagyok.

Serenity

A jelenlét örömében...

Imádok a fűben heverészni,

fűszálat rágcsálva bámulni a felhőket,

ahogy vonulnak;

Mindig szerettem a hintámban lebegni

ég és föld között;

a naptól felmelegített vízzel telt teknőben

pancsolni;

a temetőben játszani a sírok között;

...aztán egyszercsak el kezdtem félni,

hogy egyszer

nem fogom hallani,

ahogy dobog a szívem,

ahogy zúg a hűtő,

ahogy horkol apu,

ahogy fúj a szél...

...semmit nem fogok hallani,

mert meghalok...

Ma is "látom" a kislányt, aki este,

fekszik a sötét szobában,

táncoltatja a karjait a levegőben

...és azon töri a fejét,

hogy hogyan van ez,

hogy egyszercsak nincs semmi?

Aztán egyszercsak elmúlt.

Meghalt egy osztálytársam 8. osztályban.

Kiborultam. Elrohantam a temetésről,

amikor megláttam

a koporsóban feküdni.

Mintha csak aludna.

Nagyon sírtam, és futottam, futottam, futottam.

Amikor elfáradtam, visszamentem.

Megnéztem, mert nem tudtam elhinni;

Nem, ez nem lehet;

és kérdezgettem magamban:i

lyenkor hol az Isten?

Ez is elmúlt.

Aztán tovább kerestem, találtam.

Elmúlt a félelmem a haláltól.

Azt kérdezgettem magamban:

miért bűntet engem az Isten?

...és a végtelenségig meg akartam felelni,

mindenkinek,

hogy jó legyek, hogy szeressen az Isten...

Jött a másik véglet:kezdetem félni,

hogy élek,

és irigyeltem a halottakat.

Ez is elmúlt.

Peti fiam 8 éves lehetett, amikor azt mondta:

"Azért választottalak titeket (anyát+apát),

mert amikor meg akartam születni,

ti voltatok házasok,

mert te szereted az Istent,

és mert takarékosak vagytok."

Meglepett.

Éppen nagyon másképp láttam az életünket.

Elgondolkodtatott.

Aztán meghaltam a múltnak.

Minden elmúlt, de a myomaik

itt vannak a lelkemen.

Ma hol tartok?

Hm...

"Induljál meg":)))

"Lobbanj lángra és minden a tiéd lesz"

... csak ne fújnám el rendre :)

"A HOGYAN nem a te dolgod."

Ma is kedvelem a fűben heverést,

a felhőbe merengést, az esőben sikítozás,

a zabolátlanság minden formáját...

Már nem félek sem élni,

sem halni.

Azért olykor megijedek...

Kérdeztem: amikor belül teljes a csend,

utána már öröm könnyeim sem lesznek?

"Dehogyis nem.

Kellenek a kincsek."

...aztán elmúlnak a kérdések...

Mert a válasz: IGEN

...és a többi.is...mert: sztorik, történetek,

jönnek és mennek...

és?

"Az élet nem a történetben van,

hanem a jelenlét örömében.

Abban kapcsolódsz Isten végtelen szeretetéhez.

Ez az egyetlen valóság.

Innen születik a világ is, ami benned van."

...amit elmesélhetsz, de ha igázán figyelsz,

és tényleg a csendből beszéled el,

minden lelassul, elhalkul és van,

amit ki sem mondassz:)))...szép:))...köszönöm...

Örömteli legjobbakat!

Mindenhol és mindenkor,

minden szinten és minden minőségben,

a Mindenséggel és

a hétköznapokkal

Teljes összhangban,

itt és most

Ámen

2010. június 06.