Ezeket a sorokat jegyeztem le a naplóban 2013. május 14-én: A Teremtő mindenben támogat, hogy beteljesítsd mindazt, amit csakis általad, benned, veled és körülötted tud megtapasztalni a világ itt a kopogta6óról=a fizikairól. Ebben és ehhez vezet. Végig vezet. Ha engeded. Ha mered. Ha nem akkor is, csak akkor mintha széllel szemben élnéd az életed. Megengedem. Legyen.
Azóta is fontos szempontom számomra, hogy merjem rábízni magam az Ismeretlenre, Aki megálmodott engem, és merjem követni azt a ritmust, ami mentén átépült a testem és az egész életem. Mi volt a leglényegesebb, ami átalakult?
Lelassított. Megtanított, hogy a túlpörgésre programozott személyiségem lelassuljon, és továbbra is lassul a tempóm. Mert így tudok 1re hosszabb időszakokat tölteni a Végtelen és Szeretetteljes Nyugalomban. Sokféleképpen nevezi Azt az a Helyet. Univerzumnak, Nagybetűs Életnek, Angyaloknak, Szent Szellemnek, Teremtőnek, Istennek. Hálával és biztonsággal tölt fel az a gondolat, hogy magamat nem én teremtettem. Sosem gondoltam, hogy ez a felismerés gyökeret ereszthet majd bennem. És lőn csoda. Hálával telten élek és alkotok ebben az állapotban. A lenti kép is ilyen hangulatban született. Az 1ik kedvencem. És amióta értékelem ezeket a rajzaimat, a naplóimban gyülekeznek.