Nap(i)lom...

DzsojLájf Nap(i)-l-OM, így játszottam pár éve a szavakkal.  Mivel minden nap egy teljesen új nap, lehet mindennap lomtalanítani is. Az kiderült már számomra, és soxor leírtam, és le is fogom, hogy erre köteleződtem el, hogy figyelek a szavaimra és a gondolataimra. Ebben van nagy segítségemre, hogy megérkezett hozzám az a felismerés is, hogy ebben nekem a legfontosabb dolgom, hogy átadjam magam a "lomtalanításra", és a bennem futó "programok" frissítésére. 
Azaz minden nap nézzek rá, hogy mit hoz elém épp az élet. Érdemes megnézni, mi az, ami örömet okoz, mi az, ami sz-épít, az a szokás marad. Ám amit már nem kívánok tovább vinni, azt könnyedén képes legyek szélnek ereszteni. És elfogadni az evvel járó örömteli helyreigazítást. A Szentlélek és minden arra járó "szakértő" segítségével támogatva természetesen.

De lehet...

"Senki nem lehet próféta a saját hazájában" - épp ideje, hogy ez is átíródjék. Veszem a bátorságot, hogy arra bátorítsalak benneteket is, hogy adjuk át ezt a hiedelmet is örömteli helyreIGAZításra. Onnan indult ez el bennem, hogy a minap szétnéztem a magam kis hazájában, azaz a családomban és azt fedeztem fel, hogy szerencsére számtalan régi szlogen hullott a porba a tavalyi évben. Hogyan? Mond6nám, hogy nem tudom, de ez nem igaz. Elmúlt évek hosszú munkája van mögöttünk, amit bármikor érdemes elkezdeni nektek is.Leginkább bennem volt a szándék, hogy a gyerekeim azt mondját "anyá-ezt-így-chinálta", és nemcsak a teafőzés rejtelmeit kívántam átadni. Azt gondolom az első legfontosabb döntésem az volt, amikor szögre akasztottam a megmondó szerepem. Azt nem állítom, hogy minden helyzetben ott is marad, ám a törekvésem továbbra is az, hogy ha kérdeznek és úgy érzem, akkor megosztom a gondolataimat, tapasztalataimat, lát6óvá teszem a szokásaimat számukra is. S ha nem kérdeznek, akkor maradok csendben.

No ez a nagyobb kihívás. Van, hogy úgy sikerül ezt megtartani, hogy kerülök egyet bringával a városban, sétálok, és közben hangosan mondom a magamét. A mai mobil telefon világ kichit tompít a látványon, mert kívülről úgy tűnhet, mintha valakivel beszélnék. És tényleg: vagy a JóIstennek vagy a Szentléleknek, vagy az angyaloknak mondom a magamét. Szavam járása, hogy "bocsánat-elöntötte-az-agyamat-ablablabla", és most itt finoman fogalmaztam 😉 A másik dolog, amire a családommal kapcsolatosan figyelek, hogy ne reflexből működjek, hogy éber legyek a régi játszmákra, és a megbocsátást alkalmazva helyet engedjek az új formák megszületésének. Egyre nagyobb térben sikerül.