Egy furcsa mesére ébredtem. Íme. Egy kislányról....
Lehet, hogy kék madár lettem? Emberek szívébe ide-oda boldogságot vittem? Hogy tehettem, hogy lehet, hogy ennyi szívet megmentettem? Én biztos nem, hiszen tudom, hogy Atyám eszközeként jöttem-mentem. És látom, hogy mindenki ugyanilyen. Hogy nem veszik észre, amikor a kék szemeimbe néznek, hogy az ő kékségük színe is ott ragyog az enyémben? Hogy az Ő Nyugalma árad belőlem, és az Ő Jókedve terjed szét a sejtjeinkben. Miért gondolják azt, hogy az enyém szebb, hogy ez "csak" nálam, tőlem jöhet? Miért nem értik meg, hogy az, amit bennem felfedeznek az a JóIsten mosolya, Öröme, gyöngédsége? Aki oda kachint mindenki szívébe.
Nekem természetes, hogy minden nap, ha kell naponta többször is, elmegyek a "tisztásra", a mögötte áradó szikrázóóóó kék vízeséshez, és csordultig töltöm a kis vödröm=szívem. Sőt! Bele is merítkezem, jól megfürdetem benne a testem. Tudom, hogy sosem fogy ki. Sűrűn odamegyek, azt játszani, hogy megszomjaztam. Pusztán a találkozás öröméért, a közvetlen közelség megtapasztalásáért. Az örömért. A gyengéd erőért. A biztonságért és a nyugalomért
JóAtyám ott nevet a víz függöny mögött, és mindig vár már rám, és valami ilyesmit élünk 1ütt meg:
Drága gyermekem, minden reggel repes a lelkem, mert tudom, hogy újra megnézhetem ártatlan lényed. Alig várom, hogy meglássalak, ahogy a réten szökellve, dalolva, vödrödet lóbálva bekiáltasz: Megjöttem Apácska. Aztán bepattansz az ölembee, és chicsergésre nyílik a szád, én meg iszom minden szavad. Mesélj, merre jártál? Mit láttál? Kivel beszéltél, és miről álmodtál? És belőled árad, csak árad a szó, és a ragyogás. Minden lépésedet, kósza gondolatodat láttam és hallottam, ám az, hogy mindezt tőled is hall6om, mindig egy fénypont, és 6ártalan Örömömet tovább duzzasztod.
