Győzött a szeretet...

Megint győzött a szeretet, és nem kiütéssel, hanem belátással, nyugalommal. Aminek az eredménye megkönnyebülés és felszabadultság. No, de kezdem a sztori elején. A legutóbbi hírlevelemben lelkesen írtam, hogy új műhely foglalkozásokra készülök. Akkor még azt hittem, hogy novemberben és decemberben is fogok 1-1et tartani. És akkor jött a Szeretet és megkérdezte bennem: "Ki akarja a novemberi cuccot? A félelem vagy a szeretet lelkesedik ennyire?" És bebukta Piri, a drága lelkes egóm. Már majdnem elhittem, hogy az inspiráció áradatot "csakmostcsakidén" chinál6om meg. Hmm, hát nem. Nem érett meg, nem tisztult le, és félkész instant formát már nem csomagolok örömbe. Az nem igaz. Szóval nem született meg semmi. Illetve ez így nem igaz.

Mert szerencsére győzött a Szeretet, és a beharangozott novemberi program helyett RAJZOLOK, ALKOTOK a nyugodt családi fészkemben, és sorra készítem a szebbnél-szebb általatok rendelt képeket. A RAJZ-Om oldalon olvas6tok a részletekről. Kattintsatok a kiemelt Rajz-om szóra és máris ott vagytok az információknál. Aki pedig rögvest rendelni kíván, egy külön link is van. Itt ni :)

E GY É N I   MANTRA és Ö R Ö M T E L I képek

Ám ezzel még nem ért véget a sztori. Mert bennem is hangosan kelepelt persze a "miértmiééért?",  "pedigteannyirajóóvagy", blablabla. Igen, tudom, hogy képes vagyok egy alkotó programot létrehozni, levezetni, sőt! Még jó hangulatot is tudok teremteni, de kényszerből nem. És az lett az első figyelmeztető jel, hogy itt valami szösz van a rendszerben, hogy tódultak az inspirációk, de a forma nem tisztult,  viszont a feszültség nőttön nőtt bennem. Akkor megint feltettem a kérdést: ki akarja ezt a programot? És 1értelmű képben, lehajtott fejjel megláttam Pirikét, a "mindenlébenkanál" egócskámat. Aki a "lemaradok-kimaradok" lemez mentén hipp-hopp inspiráció cunamit indított.

Egyedül nem megy...

Sok évvel ezelőtt egy drága barátommal, egy MLM konferencián előadtuk a Ripacsok című film betétdalát. "Egyedül nem megy, ha-ha-ha". (A szövegre kattintva az eredetit megnézhetitek-meghallgat6játok) Nagy sikerünk volt, ahogy egy nadrágban billegtünk a kongresszusi központ színpadán. Azóta soxor térek vissza ehhez a gondolathoz. Mindig más-más rétegében köszön vissza. Legutóbb akkor, amikor kitettem újra egy fotót az autoimmun állapotomról, és ennek kapcsán számtalan biztató, elismerő szó, érzés érkezett vissza hozzám. Ezek nemcsak engem illetnek, hanem mindenkit, aki velem 1ütt változott, alakult. Mindenkinek szól, akik támogattak, etettek, ápoltak, biztattak. És ez is megerősítette bennem, hogy "egyedül nem megy". Persze van, amikor egyedül teszünk meg lépéseket, de belül bennem mindig az az 1ÜTT-ön, az 1ÜTT-ért munkálkodott és munkálkodik. 

A gyógyulásom nem az én dicsőségem. Hanem azé a 6ártalan és Végtelen Szereteté, Aki mindent és mindenkit Teremtett. Közben persze van benne részem, hogy felépültem, átalakultam, és meggyógyultam. Van hozzá közöm, mert nélkülem, velem semmi nem történhetett volna meg. Azt a döntést nekem kellett meghoznom,  hogy megengedem, ebben a fizikai testben minden sejtemet átjárja a tisztogató Szeretet. Az a döntés bennem született, megengedem, hogy az engem Tervező, általam is Létezzen a kopogtat6ó=fizikai világban. Szóval az a döntés bennem született, hogy minden porcikámat átjáratom a 6ártalan és Végtelen Szeretettel.

Lejárt a magányos utak ideje...

Lejárt a magányos utak ideje - 2007-ben hallottam először belülről, csendesen, amikor egy indián tipiben ültem, és fogadtam a Naptáncra érkezőket, akik nekem mondták el a problémáikat, amit már le akartak tenni. A Szentasszonyi szerephez ez is hozzá tartozott. Imába csomagoltam, és továbbítottam a Teremtőhöz. Ott kezdtem beélni az átadás jelentőségét. Akkor vált szokásommá a imádkozás. Akkor ismertem fel, hogy mindig is bennem volt, csak szégyeltem. A gyógyulásom idején nagyon jól jött, hogy gondolkodás nélkül tudtam a lát6atlan világhoz fohászkodni. Gyakran ébredtem arra, hogy már mormolom a nyugalmat adó szavakat.

Lejárt a magányos utak ideje. Ez a mondat csendült fel újra bennem idén szept. 21-én, amikor rendeztük a lelkünket és a teret Gyöngyővel a Gyógyító Sámán Sóhajokhoz. Igazán mindig érdekes figyelnem, hogy vajon mi mikor kezdődik. Mert ennek is rétegei vannak. Szerintem. Visszatekintve, Nagybörzsönyből is kerülnek elő élmények, ahol az indián szertartásokat számtalanszor megéltem, ami itt és Most a kezelésünkben testet ölt. Sőt biztos.

Ahogyan Gyöngyő elmesélte a pillanatot és az előzményeit a közös munkánknak, elindított messzebbre az emlékeimben. Teljesen Devalonig, aki egy kanadai Feketeláb indián. 2003-ban 1szercsak ott ültem előtte a solymári erdőben, és kértem segítsen, mert nagyon fáj, hogy elváltam. Az is egy külön mise-mese, hogyan kerültem oda. A fotón Ő lát6ó. Hálás vagyok azért a korszakért, többek között mert között megszületett a saját imám, a saját sámán dobom.