Amióta átéltem, hogy a testem hogyan torzult el, állt le lépésről-lépésre, és hogyan épült újjá sejtről-sejtre, nem tudok nem hálálkodni - szóval hálálkodom. Hálás vagyok, hogy itt lehetek. Másképpen nézem és látom az élet játszmáit, drámáit, és receptre felírnám, hogy NE EGY TRAGÉDIA VAGY EGY SÚLYOS BETEGSÉG emlékeztessen arra, hogy az élet szép. Hogy figyeljünk oda a gondolatainkra, és a viccesen elszórt cinikus mondatokra. Hogy emlékezzünk, mi döntöttünk úgy, hogy emberi testbe csomagoljuk a 6ártalan Lényünket, hogy megtapasztaljuk, milyen érezni a hideget, a meleget, az ölelés és nyakleves közti különbséget. Elég legyen egy pofon, hogy megértsem, finomabb, ha simogatnak. Hogy emlékezzünk arra, hogy nem 1más ellen, hanem 1másért van értelme a játéknak itt és Most. Blablabla.
És igen, mond6od, hogy ez nem ilyen 1szerű, és igazad is van. És mégsem. Mert attól függ, hogy KI MONDJA? A benned élősködő félelem, vagy a téged is tápláló öröm. Amióta - 2012 óta - A csodák tanítása a napjaim része, azóta megerősödtem abban, hogy VAN ÖRÖM, sőt! VÁLASZT6Ok, hogy csak örömteli gondolatokat, helyzeteket, kapcsolatokat, eszközöket engedek magamhoz közel. És mi lesz a többivel? A helyükre igazodnak. Hogyan? Kimondom, hol magamban, hol, hangosan, hogy mi jó nekem és mi nem, és megtörténik az átalakulás. És ilyenkor kell ébernek lennem, hogy a régi beidegződések ne rántsanak vissza. Ez meló. Ám számomra ez a meló lett a fő állásom - fő mozgásom. Ez a fő szórakozásom, az alkotásaim alapja. No ma vajon milyen választásaim lehetnek? Ahol minden fenékig tejföl ott is dönthetsz a jónál is jobb mellett :) Igen, az egónak ez meg sem fordul a "fejében". Pedig a változás örök, akármilyen elcsépelten is hangzik.