Egy dal...

Amikor a reggeli rituáléimat végzem, rendszerint felcsendül belül bennem egy dal. Változó, hogy mikor mi a témája, a hangulata. Van, hogy egy mantra, de lehet egy sláger is. Abban 1eznek meg, hogy jókedvem lesz tőlük. Arra szoktam figyelmes lenni, hogy dudorászik a lelkem :) Általában a rutin tevékenységek végzése közben veszem észre, hogy "behangolás" zajlik a testem templomában, s azon kapom magam, hogy keresgélni kezdem a hangokat, amit megszólaltat6ok. Ma is ez történt. Egy mozgalmi dal kettő sora ismétlődött újra és újra, amíg fel nem figyeltem rá:"Haj, haj, de én nem félek, hogy dalomat elsodorja sodra a szélnek"- aztán megkerestem a teljes szövegét. Ilyenkor mindig felfedezek részemről apró csúsztatásokat :) Az írás végén csatolom is az eredeti verziót :)

Hm, megint telitalálat. Köszönöm. Az utóbbi hetekben azt gyakorlom, hogy teljes átadásban történjenek a dolgaim. Fontos: MINDIG VAN cselekvési tervem, de hajlandó vagyok mindent odaadni, ha valami jobb, örömtelibb lehetőség érkezik. Számomra ez a szabad akarat ereje: önként döntök az isteni terv elfogadása mellett. Tudom: minden értem van. Így, ha valami átszerveződik körülöttem, akkor tudom, hogy valami sokkal jobb van készülőben. Nagyon felgyorsult körülöttem minden. Huszonöt évvel ezelőtt, ha volt egy felismerésem, mire megjelent a 7köznapjaimban, már semmi összefüggést nem láttam, mert el is felejtettem, minek a tudatosítása zajlik éppen. Közben az  egóm villogot, hogy mennyi mindenre képes odafigyelni, meg mi mindent tud, de ennyi. A sok fától nem láttam az erdőt, az az magamat.


Sodródtam, öntudatlanul, és azt hittem kezemben van a kulcs. Vitt az élet vize. Koppantam is épp eleget a "hordalékokban", és olykor a part falához csapódtam. Ám 2000-től tudatosan feküdtem fel a vízre: odaadtam magam, hogy vigyen. Akkor még nem rendelkeztem mindazzal, amit most használok, pedig már akkor is számtalan módszerrel kutakodtam, hogy "ki-vagyok", "milyen-minták-mentén-haladok". A Művész útja gyakorlatai és egy 3 napos elvonulás valamit gyökeresen megváltoztatott bennem. Eldöntöttem, hogy tisztán akarom látni a működésemet, eldöntöttem, hogy folytatom a fejlődést. Ekkor már markánsan összekapcsolódtak az ÉRZÉSEIM és a megéléseim, és nem tudtam nem észrevenni az összefüggéseket. Át is repültem a másik végletbe: mindenben a jeleket és az analógiákat kerestem és láttam. Később egy 10 napos pszichiátriai "kirándulás" megmutatta, hogy az elemzések olyan méretekre növeszthetik a félelmeket, hogy épp a lényeg, az örömteli élet veszik el általuk.

Újabb döntés született bennem: az értelmezések keresgélése helyett, arra figyelek, hogy valójában mit is érzek az adott pillanatban. Nem találtam fel evvel a spanyolviaszt! Megtanultam, hogy ha merek az érzéseim mentén haladni, kimondani, megtenni, amit az adott pillanatban érzek, akkor az értelmezés spontán megtörténik, és mint a dal hangjai, szerteszállnak a széllel. Amikor szükség lesz rájuk, akkor pedig csendesen visszatérnek. Újra és újra átrendeződött és rendeződnek a mindennapjaim. Minden nap egy tiszta lap, egy új dal. Dönthetek, hogy milyen mintát alkotok. Dönthetek, hogy milyen ritmus mentén haladok. Amíg nem bíztam a saját mintáimban, ritmusomban, addig lemásoltam azt, akié körülöttem volt. Először a szüleimét, a társadalomét, és eszembe sem jutott, hogy lehet önálló motívumom. Ma is bátran másolok, ám az a fő szempont, hogy jól érezzem magam tőle. Díszítsen, sz-építsen és gyarapítson. Sőt! Ma már a mások mintájában - akár tetszik, akár nem - a magamból kivetült képet látom és használom a fejlődésemhez. Erre biztatom a hozzám fordulókat is, hogy legyenek kívánchiak a saját ütemükre, a saját kincseikre, örömeikre, alkossanak saját mintát. 1edit. Mindenkinek más okoz örömet.

Mióta A csodák tanításával megismerkedtem - a link mögött találtok róla több infót - szokásommá vált, hogy minden ellentmondó gondolatomat felajánlom örömteli helyreigazításra. Az alapos takarítás 1szerűen történik a gyakorlatok végzése során. Egy kósza gondolat elegendő, hogy lát6óvá váljon a valódi állapotom. Amint elindul bennem egy mondat valakivel kapcsolatban, máris jön a folytatás: most ezt mondd el E/1 személyben. Nincs kivétel. Minden, amit másról gondolok,mondok, magamról is szól. Ezért is gyógyító a szépségről és a győzelmekről beszélni. Amikor az egyszerűség, a természetesség társul a tisztasággal és a könnyedséggel, akkor tudom: a helyemen vagyok. Ha nem, tovább dalolom magam. ÉRZEM-TESZEM, és hagyom, hogy megszülessen bennem egy-egy helyzet értelmezése. Ezért minden nap minden felismerésem helyreigazításra felajánlom. Minden nap új nap!

Gyakorlat:
A szerelem az oka és az értelme, hogy élek. Ez a feladatom, mint mindenki másnak is. Atyám, Te kiválasztottál, én pedig nyitott szívvel vállalom és megmutatom, hogy milyen Általad a boldogságom. Eldalolom, eltáncolom, lerajzolom, és a csendben hallgatom, ahogy a békés szívverésemben elporlad minden aggodalom.


Ui: Főiskolás koromban ezt a mozgalmi dalt csapatostul énekeltük a nyugati pályaudvarnál, a metró aluljárójában. Sőt! Egy Béke-busz mozgalom keretein belül több városban adtunk elő egy kis táncos-zenés műsort. Óhhh, most a szerteszéjjel száguldó gondolataimat elchitítom, megállítom az analógiák özönét :) Husss, örömteli mély sóhajjal, elengedem mind :) Íme a reggeli dal teljes szövege, ahogy azt az elején ígértem:

Két kakas

Ha a sötét kakas kiált,

A nap eltűnik az égről.

De a hajnalt megismerni

Vörös kakas énekéről.

Ref: Haj, haj, haj, ha hazug az ének,

Sodorja szerte a hangját sodra a szélnek.

Haj, haj, haj, de én nem félek,

Hogy dalomat elsodorná sodra a szélnek.

Felmorajlott az aréna,

Mikor szemtől szemben álltak.

Nagy volt a fekete kakas,

De a vörös volt a bátrabb.

Ref:Haj, haj...

Gyáva volt a sötét kakas,

Sietett a támadással.

Legyőzte a vitézebbet,

De csak aljas árulással.

Ref:Haj, haj...

Jól vigyázz, fekete kakas,

Még a párbaj nem ért véget.

A vörös csak akkor adja fel,

Ha nincs már benne élet.

Ref:Haj, haj…