Legyen...

Járom az utam a DERMATOMYOSITIS-en innen és túl, azaz, az autoimmun betegségen innen és túl. Azt is megtapasztaltam közben, hogy akkor lehetek valamin túl, ha átéltem. Megmásztam az "üveghegyet",  keresztül vágtam magam a "sűrű-sötét-kerek-erdőn". A 2014-es karácsonyi vacsora asztalánál meggyújtottam 1 szál születésnapi gyertyát is, amivel arra emlékeztem, hogy meggyógyultam. 

Valójában számomra 2010/2014 egy "utca" volt az életem történetében, ahol meg6ározó tapasztalatokkal gazdagodtam. Egy állomás volt, ahonnan erőt merítettem az élethez. Azóta is újra meg újra megtalálom az átjárókat a VALÓDI önmagamhoz. FIGYELEK, hogy hogyan tudom felszabadultan, örömtelien és szeretetteljesen élni a jelen életemet. A 2015-ös évemben szinte minden olyan tevékenység elém sorakozott, amit kedveltem, és lehetőségem volt és van eldönteni, hogy mit teszek a továbbiakban. Melyiket folytatom, melyiket hagyom abba, mit változtatok és hogyan.

Ezek a két fotó, két pillanat. Elmúltak. Az első kép 2011 karácsonyán készült rólam és arról a két férfiról a családunkból, akik szintén sokat aggódtak miattam: Édesapám és Keresztapám. 

A második kép egy 2012. májusi. A medroltól kichit kerekded arccal merengtem éppen. Ha visszapörgetitek a többi fotót, és végignézitek elejétől kezdve, akkor olyan, mintha sok-sok maszk, álarc sorakozna fel. Így volt. Sorra jöttek elő, és múltak el azok a játszmáim, amelyek távol tartottak a valódi önmagamtól.

 Ez az átalakulásom olyan humorral fűszerezve zajlott, ami mindig igazi gyógyírt adott a nehézségek közepette nekem, és a környezetemnek is.

A nevetéssel könnyebben rátaláltam a valódi fájdalmaimra is, melyeket többet már nem rejtettem el sem magam sem mások elől. Régi mondás, hogy sírva vigad a magyar, én biza' nem spóroltam se könnyekkel, se kacajjal

Új életre készülök, aminek a bárkája még a kikötőben áll, de azzal a nyugalommal teszi ezt, hogy tudja, érzi, hamarosan kalandos útra indul. Minden nappal előkerül valami megértés, felismerés, ami az előttem álló Úthoz fontos kellék lesz. Alig várom! A bárka valójában én magam vagyok, a testem, a lelkem, a tapasztalataim, örömeim, bánataim, amit nem csupán az elmúlt 5 év adott..

Szívesen teszem mindenki számára láthatóvá a fotóimat, a történetemet, hogy lendületet kapjatok, és kíváncsivá váljatok a saját magatok bárkájára is. Keressetek és hívjatok! Addig mondom a magamét, amíg azt nem mondják: elég.

Itt a vége, fuss el véle, a DzsojLájf mesének ez a fejezete véget ért. És kezdődik egy MÁSIK mese. Mert ahogy Kököjszi és Bobojsza énekli: "az elsőnek nincs vége se,kezdődik egy újabb mese,kiálts egy végső vidám, hahót, indítsd el útjára, már a hajót."

Gyakorlat:

Szándékom komoly: az örömteli és szeretetteljes életet választom. Elfogadom és elbírom a boldog és beteljesült életemet. Alkalmas vagyok. Nyitott szívvel, és tárt karokkal fogadom az új lehetőségeket a szeretet új formáinak a megtapasztalására. A Jól-Lét, az Öröm és a Boldogság eszköze vagyok.

Maradok őszinte tisztelőtök:

Csajági Ildikó - DzsojLájf Ildi/Chili

örörmtréner

Csodás, békés ünnepi készülődést kívánok minden kedves olvasómnak.

Vigyétek hírét a történetemnek és kövessétek ezen az oldalon is, hogy mikor milyen "kikötőben" pihenek, táncolok, alkotok - a magam és mindenki más legnagyobb örömére.