Zsonglőr-s-Ég...

Régen volt ennyi pörgetős-pörgős pillanat az életemben, mint az elmúlt hónapban. Azóta sincs hátradőlés, de vannak tanúságok. Péladául rendszeresen kellett volna 1időben többhelyen megjelennem. Olyan is előfordult, hogy nem tudtam teljes figyelmemmel jelen lenni az adott helyzetben, és ilyenkor hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Ilyenkor a testem, mint a legjobb barátom, azonnal jelzett: lassíííts-lassíts! Szerencsére CSENDesedik minden, bennem is és körülöttem is.

Visszatekintve erre az egy hónapra, úgy érzem most, mintha egy negyedéves perióduson lennék túl. Olyannak "látom" magam, mint egy cirkuszi mutatványos, aki tányérokat pörget. Méghozzá úgy, hogy egy ingatag pálcán belendíti az első tányért, azután a másodikat, majd sorra a többit. Egy kis idő alatt egy egész sor tányér forog szinte a semmiben a feje felett - és a zsonglőr először lassan, majd egyre gyorsabban fut egyiktől a másikig, nehogy lepottyanjanak. A közönség csodálja és ugyanakkor szerintem szorong  is mindenki, hogy "jaaajleneessenek", "óóóójajvajonoooodér".

Amikor belegondolok abba, hogy volt olyan időszaka az életemnek, amikor így teltek a 7köznapjaim, egyáltalán nem csodálom, hogy az immunrendszerem felmondta a szolgálatot. Futottam egyik helyről a másikra, ugrottam egyik szerepből a másikba és közben valahogy jómagam mellett is elfutottam. Az időbeosztás zsonglőre voltam, és imádtam úgy összehangolni a programjaimat, hogy minél több találkozás férjen bele 24 órába. Egy fiatal szervezetnek látszólag nem is gond a pörgés -  de ha szokássá merevedik ez a működés, akkor később már komoly akadályok épülhetnek belőlük. Sőt! Olyan elvárásokká is növekedhetnek, amelyeket, ha 100 életünk lenne, sem lennénk képesek megvalósítani - nem hogy ebben az egyben :)

Ma már nem erre vágyom. Nem a találkozók mennyiségére törexem, hanem a tartalmas együttlétekre - munkában és magánéletben egyaránt. Bátran és rendszeresen használom a következő "varázsszavakat", hogy "N-E-M-T-U-D-O-M". A TESTem, mint egy érzékeny műszer azonnal jelez, ha pl.rágörcsölök valamire, vagy túl komolyan veszem magam. Mert persze ilyen is van :) :) :)

No és szülőként azt látni, hogy a növekvő gyerekeim milyen tempóban élik az életüket, soxor ijesztő. Az is a tudatos munka fontos része nálam, hogy továbbra se korlátozzam őket, sőt! Segítsek felismerniük, hogy mi a saját tempójuk és abban támogassam Őket. Úgy, ahogyan Nekik is jó. Ezt pedig úgy tudom leginkább megtenni, ha nem a magamét akarom rájuk erőltetni. Ahhoz persze meg kell tudnom különböztetni a kettőt. Mert biza' vannak olyan időszakok, amikor látszólag épp ellentétes irányban és tempóban mozgunk. Ők az élre törnek, mikor én nem kívánok versenyezni, Ők gyorsítanak, amikor én épp lassítok. Blablabla...

Folyamatosan gyakorlom, hogy tiszteljem a gyerekeinknél és másoknál is, ha hozzám képest más lendülettel és látszólag más irányt követve haladnak. Ehhez a csodák tanítása a támaszom. Minden nap. A gyakorlatok által tudom újra és újra felidézni, hogy mit is jelent "hátralépni", helyet adni, és átadni a félelmeimet a természet feletti Erőnek, és segítséget kérni emberektől + az embereken felettitől is.

Gyakorlat:
Tisztelettel és gyengéden bánok magammal. Figyelek a saját tempómra és elfogadom a másokét is. Távol tartom magam a kényszerítő és sürgető helyzetektől és kapcsolatoktól. Hátralépek és hagyom, hogy megszülessen bennem és körülöttem is a következő lépés. Minden nap szánok időt reggel és este is az elcsendesedésre, hogy nyugalommal induljon és békességben záruljon a napom.