Muzsikus Lelkész...

Egy januári estén együtt autóztunk Mezőtúr felé. Vera vezetett és abba a városba tartottunk, ahol jómagam a középiskolás éveimet töltöttem. Időutazónak éreztem magam. Megint nagyon jó hangulatban telt a koncert.  A hátsó sorból figyeltem, és borzongva hallgattam. A helyi szervezőket is meglepte, hogy olyan embereket is felállított és megénekeltetett Verocska, akikről senki sem gondolta volna, hogy ilyen felszabadultan fognak mulatni.

Visszaindultunk, hazafelé az éjszakában, amikor is azt mondta  a barátosném, hogy Ő biza' szívesen lenne pap. Erre azt bírtam válaszolni: " De hát már az vagy, egy muzsikus lelkész. Ráadásul olyan, akinek a színpad a temploma és akinek a lelkében az esze." Ma is így gondolom. Sőt! Igen Tóth Vera az, aki mellett ezek a szavak születtek.

Őmellette igazán megtapasztaltam, hogy milyen az oly sokak által irigyelt rivalda fény valódi arca. A szemem láttára vállalta újra és újra egy tiszta hangú és lelkű pachirta, hogy olykor sárral dobálják. És dalolt és dalol rendíthetetlenül. A Sorskerék című dal (2010) megjelenése után nem sokkal került az életem teljesen egy másik kerékvágásba. Az oly sokat emlegetett autoimmun fejezetet bogoztam éppen. Emléxem, hogy amikor 2011. áprilisában kijöttem a kórházból és először szippantottam bele a változásba magam körül, akkor végig ezt a dalát hallgattam: "Órjás-súly a bánat/elnyűtt nagykabát/rám nőtt, lassan bőrömmé vált."

Aztán amikor éreztem, hogy lejárt a "mamaszoknyájamellettlenni" időm, és a belső Hang-Ommm azzal chitított, hogy: "Várd meg, hogy kérjenek, várd meg, hogy kérdezzenek, várd meg, hogy hívjanak." - akkor egyszer csak megcsörrent a telefonom és Vera szólt bele. "Leadtam a neved,  és szeretném, ha ott lennél a Családbarát műsorban, a szülinapom kapcsán. Készülj, mert rád cuppantak". Ott ültünk egymás mellett. Majd folytatásképpen lett egy személyes forgatás is velem a gyógyulásom történetéből. (A műsoron belül a 44:05perctől - 48:33 percig tart. ) Mindig megleptek ezek a helyzetek,  és közben mégsem. Drága Égi Tervezőnk mindig a legjobbkor és a legjobb formában fonta és fonja össze az életeink szálait.

...és a mese újabb fordulóját az idei nyár hozta meg...

Szerintem a sorsunk soha nem hagy el minket. Sőt! Ha félre állunk, és átadjuk az irányítást a Természetfelettinek, akkor ajándékokkal halmoz el. Csak győzzük befogadni. Amikor megtudtam, hogy Verának hamarosan a nyomdába kerül a könyve, és rólam is írt benne, biza' elakadt a szavam. Badarságokat beszéltem és csak hüledeztem. Meglepett, és mégsem, hiszen a szavaival egyszerűen és természetesen foglalta össze a múltunkat, s a jelenünket. Azóta  a könyv a kezemben - Tóth Vera: Gyémánt.  Igen. Gyémánt.

Zsonglőr-s-Ég...

Régen volt ennyi pörgetős-pörgős pillanat az életemben, mint az elmúlt hónapban. Azóta sincs hátradőlés, de vannak tanúságok. Péladául rendszeresen kellett volna 1időben többhelyen megjelennem. Olyan is előfordult, hogy nem tudtam teljes figyelmemmel jelen lenni az adott helyzetben, és ilyenkor hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Ilyenkor a testem, mint a legjobb barátom, azonnal jelzett: lassíííts-lassíts! Szerencsére CSENDesedik minden, bennem is és körülöttem is.

Visszatekintve erre az egy hónapra, úgy érzem most, mintha egy negyedéves perióduson lennék túl. Olyannak "látom" magam, mint egy cirkuszi mutatványos, aki tányérokat pörget. Méghozzá úgy, hogy egy ingatag pálcán belendíti az első tányért, azután a másodikat, majd sorra a többit. Egy kis idő alatt egy egész sor tányér forog szinte a semmiben a feje felett - és a zsonglőr először lassan, majd egyre gyorsabban fut egyiktől a másikig, nehogy lepottyanjanak. A közönség csodálja és ugyanakkor szerintem szorong  is mindenki, hogy "jaaajleneessenek", "óóóójajvajonoooodér".

Amikor belegondolok abba, hogy volt olyan időszaka az életemnek, amikor így teltek a 7köznapjaim, egyáltalán nem csodálom, hogy az immunrendszerem felmondta a szolgálatot. Futottam egyik helyről a másikra, ugrottam egyik szerepből a másikba és közben valahogy jómagam mellett is elfutottam. Az időbeosztás zsonglőre voltam, és imádtam úgy összehangolni a programjaimat, hogy minél több találkozás férjen bele 24 órába. Egy fiatal szervezetnek látszólag nem is gond a pörgés -  de ha szokássá merevedik ez a működés, akkor később már komoly akadályok épülhetnek belőlük. Sőt! Olyan elvárásokká is növekedhetnek, amelyeket, ha 100 életünk lenne, sem lennénk képesek megvalósítani - nem hogy ebben az egyben :)

KOR-szak-váltás

Hmmm, régen jártam erre felé. Már hiányzott is. Mindig elhatároztam, hogy az okos telefonomról szórok ide fantasztikus sziporkázó szavakat, de aztán nem lett belőle semmi. Máson volt a hangsúly, és megengedtem magamnak, hogy kényszer nélkül megszülessen újra a helyzet, hogy ott folytassan, ahol abbahagytam. Itt vagyok, és ez a legtöbb, mit MOST ad6ok. 

Távollétemben elértem az 5chillagosok táborát, azaz 50 éves lettem. Nagyon furcsa látni a számot és közben ez is arra emlékeztet, hogy "nemcsak a 20 évesekééé a világ".
No meg arra is, hogy:

• lassan, lassan - azaz a valódi saját tempómban kívánok minden területén  az életemnek haladni...
• pihenjek, rendszeresen - tehát tartsak szüneteket...
• annak örüljek, ami van - szóval minden nap olyan új döntéseket hozzak, melyek a nyugalmamat és a belső békémet táplálják, mert akkor körülöttem is nyugalom és békesség van...
• abból gazdálkodjam, amim van - így kényszerek nélkül halad6ok a fejlődésemben...
• minden nap szánjak időt az elcsendesülésre - ennek értelmében remélhetőleg éberebben vagyok jelen a 7köznapokban, legyenek bármilyen hangosak is a körülmények...
• körültekintően bánjak a testemmel, hogy a lehető legtöbbet és legjobbakat tapasztalhassam meg a lehető legtovább, a segítségével...
• minden nap adjak HÁLÁT, mindenért és mindenkiért, ami és aki körülöttem Létezik...