Kedves Nap-L-OMmmmm...

1995. december 2. hajnal 4:20

"Mivel képtelen vagyok lecsendesíteni az agyam, ezért néhány dolgot leírok. 

Ezeket már rég cipelem."

Ezekkel a sorokkal "indult" tudatosan az a szokásom, hogy kiírom magamból a feszültséget okozó gondolataimat. Akkoriban ennek nem tulajdonítottam gyógyító vagy terápiás jelentőséget. Sőt! Eleinte gyerekesnek is tartottam és szégyelltem is, hogy milyen buggyant dolog már ez. Mivel gyerekként is mindig voltak naplóim, olyan amibe beleírtam a verseimet, a 7köznapi élmények egy részét, így teljesen az "olyangyerekesvagy" címke mögé raktam ezt a típusú kommunikációt. Ma már tudom, hogy egy nagyon 6ékony gyógyulási eszköz a naplózás.

Sajnos nincsenek már meg a gyermekkorom feljegyzései, pedig élmény lenne visszaolvasni az akkori életem pillanatait. Most miközben írni kezdtem ezt a bejegyzést, jutott eszembe az egyik versikém. Így maradt fenn az emlékeimben (7-8 éves lehettem): 

Hullámok mindig vannak...

Amikor sok évvel ezelőtt a spanyol tengerparton volt szerencsém dolgozni, és minden nap a tenger volt a fő terep, ahol az élet zajlott, akkor született meg bennem az a nyilvánvaló tapasztalat, hogy HULLÁMOK MINDIG VANNAK. Abban persze vannak különbségek, hogy mennyire nyugodt a felszín, vagy nem, abban is, hogy mekkorák a hullámok, kicsik vagy akár nagyobbak. Hosszú kihagyással jósorsom újra  a tenger mellé hozott. Itt élem most a 7köznapok örömét, és figyelek. Magamra, másokra, a bennem hullámzó érzésekre, gondolatokra, érzelmekre. Figyelek és lassulok. Gyógyulok tovább.

Elém került épp egy gyakorlat A csodák tanításából. Ez az a könyv, ami olyan természetes része az életemnek, mint az, hogy lélegzem.

Íme a részlet:

A természetben természetesen...

Mostanában többször is megérintett az az érzés, hogy mélységesen megértem a félelmét és a feszültségét azoknak az embereknek, akik úgy élik az életüket, hogy a fizikai testük és az általuk lát6ó világ a valóságuk és kész. Ez tényleg félelmetes. A duális világban pedig a feszültség is "természetes". Emléxem, amikor gyermekkoromban lefekvés után rettegve hallgattam a vérem lüktetését, a hűtő zúgását és nem tudtam felfogni, hogy van olyan, amikor ezeket nem látom, nem hallom, és nem tudtam felfogni, hogy mi van utána. Nagyon féltem, hogy meg fogok öregedni és nagyon féltem a haláltól. 

Szerencsémre a gyermekkoromban is sokat lehettem a természetben. A kétpó bakterház és a körülötte elterülő almáskert, gabona táblák sora, a kiserdő az ibolya szőnyegével, mind-mind segített, hogy vidáman töltsem a napjaimat. Merengtem, bringáztam, hintáztam az eperfára szerelt hintámon, és élveztem a szabad életemet. Akkor szembesültem először, hogy valahogyan másképp szemlélem az életet, amikor középiskolás koromra kollégiumba kerültem. Ott éreztem meg igazán a versengés, a "kinekmilyenruhájavan", "kikinektetszik" ésatöbbi,ésatöbbi :)

Változás-ok sora...

Kedvesek!

Itt a blog világában csendes napokat éltem, azaz nem írtam mostanság, de a monitortól távolabb annál élménydúsabb pillanatok vannak mögöttem. Elcsépelt, mégis számomra az egyik legigazabb mondással élve, az életemben egy dolog lett tuti állandó, és az a változás. Mindenkivel így van ez, és ebben nincs is semmi extra, abban különbözünk, hogy ki hogyan éli meg. 

Újabb új szokásokat kell kialakítanom, és ez régen nekem konkrétan fejfájással és migrének láncolatával járt. Szerencsére építő tanácsokra, hangos nevetésekre, biztonságos baráti jelenlétekre cserélődtek a korábbi szenvedések és félelmek. Persze ehhez az is kell, hogy észrevegyem, ha valaminek lejárt az ideje nálam, és ne a feszültség emlékeztessen arra, hogy változtassak. Ha mégis "elhibáznám", akkor elégedjek meg egy pillangó-szempilla-rebbenésnyi idővel - vegyem észre. Engedjek utat az újnak bennem és körülöttem egyaránt. Érezzek, merjek, azaz merítkezzek meg az érzésekben és merészeljek tenni - a megértés majd megérkezik úgyis utólag. 

Mivel egy hónapra a tenger mellé helyezem át a "székhelyemet", izgalmas tábori légkörökbe burkolózva, így a hátralévő napokban előkészítem magam erre az élmény-áradatra. Az írásaimmal is pihenőre megyek - látszólag. Ugyanis a háttérben - úgy, mint mindig - a füzetlapok és a gépem dokumentumai majd gyűjtik a csodákról szóló írásaimat, amit aztán visszatérve boldogan fogok mindenkinek megmutatni. Lehet közben is :)