A felszínen mindig vannak hullámok. Amikor a tengerre azt mondjuk, hogy "tükör sima", valójában akkor is mozog, ringat. Él, mintha a hullámzással lélegezne.
Amikor a spanyol tengerparton volt szerencsém dolgozni, számtalanszor átéltem: a tenger mindig hullámzik. Láthattam hajnalban, napközben a forróság szikrázásában, hallgattam egész éjszaka. Pár napig azt hittem, hogy az éjszakai bulizó társaságok "zajonganak", mire rájöttem, hogy nem, ez a tenger "alap zaja" :)
A mélyben csend van, nyugalom. A sötét világban is van élet, ahogy azt számtalan természeti filmen lát6tuk. A búvárkodás nem vonz, sőt! Félelmet kelt bennem. Az éjszakai erdő, tengerpart megnyugtat. Amikor elchitul a világ, biztonságban érezem magam. Ilyenkor érzem leginkább a kegyelmi állapot békéjéhez hasonló állapotban magam.
Az életünkben is mindig vannak hullámzások - a felszínen. Mert a felszínnek, a kopogtat6/fizikai/duális világnak ez egy sajátossága. Ám a valódi élet a nyugalomban, a mélyben, a belsőnkben születik.
A különböző tanítások különböző módon mondják, hogy a lát6tó világ illúzió. De egy gyerekre, aki enni kér, akinek házifeladatot kell írnia, vagy egy kimond6atlan fájdalomra, vagy egy elviselhetetlenül orrfacsaró bűzre - elég nehéz azt mondani, hogy "óóóóezcsakillúzió". Aki éhes, éhes, ami fáj, az fáj, ami büdös, az büdös. Az is érdekes, hogy az örömteli, felszabadult, napfényes élmények közepette nem gondolkozunk ezen, hogy mi illúzió és mi nem :) pedig ha minden az, akkor a "hávájdizsitibicsoki" is az.
Megérteni NEM LEHET az illúzó-nem illúzió cuccot. Megélni annál inkább, és átélni magunkat a valóságba - számomra ez ad megnyugvást itt és MOST. Megélni és elfogadni újra és újra, nap, mint nap a "MI VAN MOST"-ot. Tisztázni, hogy hol vagyok, merre indulok? Mit érzek? Mit jelentenek számomra ezek a kérdések? Ki kérdez bennem és körülöttem? Ki kéri a figyelmet?
FIGYELEK. Arra törexem, hogy az emberi természetem megismerjem, elfogadjam, megszeressem, tiszteljem és támogassam a folyamatos változásban. Nem lehet csak a "látó-halló-fütyülő-doromboló" világ dolgaira hivatkozni, amikor a villanyszámla befizetés határideje közeleg. Egy éhes gyomor a bableves fotóitól nem fog megnyugodni - de a csendes elme tudja enyhíteni a helyzetet, amíg például kiderül önmagam számára is, hogy valójában éhségről vagy szomjúságról van szó.
Úgy tartja a mondás, hogy: "A jó pap is holtig tanul." Az éppen aktuális élethelyzetemhez kérek mindig "szakértőket" - és "kapok". Megérkeznek - nem csak tanfolyami keretek között. Lehet éppen a villamos megállóban chípek el egy mondatfoszlányt, ami "nekem szól", lehet egy plakát feliratán találok enyhítő választ, lehet, hogy egy konzultáción látok rá önmagamra - mert folyamatosan él bennem az igény és a kívánchiság, hogy a valóságot lássam és éljem. Soxor kérdezik, hogy "óteeeminekjárszmásokhoz". Azért, mert pl. be tudom festeni a hajam magamnak is, de egy fodrász szakértelmét nem tudom pótolni. Időszakonként igényelem, hogy megigazítsa a formáját, a színét a frizurámnak. Nem akarok mindent tudóvá válni, sőt - nem vagyok mindent tudó/és mégis :) Van, amit az egyedülléteimben, van amit négyszemközt, és van amit csoportos keretek között ismerek fel, és alakítok át vagy alakul át - ÖNMAGAMBAN. Irányban tartanak.
Mi köze ezeknek a hullámokhoz? Hát az, hogy az élet eseményei számomra a tenger felszínén táncoló hullámok. Láttatok már valódi mozdulatlan tengert vagy óceánt? Ha igen, akkor az valószínű, hogy esetleg egy TÓ. Vagy, ha mederben száguld, és sziklákról zuhan alá, az meg folyó és hegyi patak, és nem tenger, és nem óceán. Sokféle felszín van, mint ahogyan számtalan 1edi személyiség, hasonlóságokkal és különbözőségekkel fűszerezetten. Amikor a mélyben az Igazsághoz kapcsolódunk, azaz amikor ELCSENDESEDÜNK - amit abban a pillanatban meglátunk, meghallunk, megérzünk, az mindent és mindenkit a helyére rendez. Lehet olykor nem kellemes szembesülés által.
Gyakorlat:
Lelassulok. Elcsendesedem. Belemerülök agamba. A légzésemre figyelek, és engedem, hogy a kavargó gondolataim, mint a folyón úszó dinnyehéjak, felbukkanjanak és tőlem távolra tova ringatózzanak. Hagyom, hogy a testem ellazuljon, a szívverésem megnyugodjon, és az arcom kisimuljon. Mélyülök. Szemlélődöm, és amikor úgy érzem: lépek, szólok, mozdulok, beszélek vagy hallgatok. Megengedem, hogy elcsendesedjek, beleereszkedjek a pillanatba.
...és gyakorlás, gyakorlás gyakorlás, hogy az örömteli élet tudjon rajtunk keresztül megnyilvánulni...
Amikor a nyugalommal és az örömmel "szövetkezem", akkor minden helyzettel szembe tudok nézni, mert nincs bennem előre megírt forgatókönyv. Akkor bármilyen hullámokat elém hozhat az élet óceánja. Ami látszólag negatív, az a pillanat is felszabadít, mert a figyelmem nem cikázik a megoldások között. Figyelek és azt mondom és teszem, amit érzek - és nem fogy az erőm, hanem furcsa módon növekszik. Engedem, hogy vigyen. A mentőmellényem a Szentlélektől béreltem. Ő vezet, védelmez, támogat.
...és az előre megírt forgató könyvekhez könnyedén és örömmel tudok kapcsolódni - vagy nem kapcsolódni...
Csodálatos, örömteli legjobbakat kívánok!
Fotók: net - vitorlások: Vanik Zoltán
A különböző tanítások különböző módon mondják, hogy a lát6tó világ illúzió. De egy gyerekre, aki enni kér, akinek házifeladatot kell írnia, vagy egy kimond6atlan fájdalomra, vagy egy elviselhetetlenül orrfacsaró bűzre - elég nehéz azt mondani, hogy "óóóóezcsakillúzió". Aki éhes, éhes, ami fáj, az fáj, ami büdös, az büdös. Az is érdekes, hogy az örömteli, felszabadult, napfényes élmények közepette nem gondolkozunk ezen, hogy mi illúzió és mi nem :) pedig ha minden az, akkor a "hávájdizsitibicsoki" is az.
Megérteni NEM LEHET az illúzó-nem illúzió cuccot. Megélni annál inkább, és átélni magunkat a valóságba - számomra ez ad megnyugvást itt és MOST. Megélni és elfogadni újra és újra, nap, mint nap a "MI VAN MOST"-ot. Tisztázni, hogy hol vagyok, merre indulok? Mit érzek? Mit jelentenek számomra ezek a kérdések? Ki kérdez bennem és körülöttem? Ki kéri a figyelmet?
FIGYELEK. Arra törexem, hogy az emberi természetem megismerjem, elfogadjam, megszeressem, tiszteljem és támogassam a folyamatos változásban. Nem lehet csak a "látó-halló-fütyülő-doromboló" világ dolgaira hivatkozni, amikor a villanyszámla befizetés határideje közeleg. Egy éhes gyomor a bableves fotóitól nem fog megnyugodni - de a csendes elme tudja enyhíteni a helyzetet, amíg például kiderül önmagam számára is, hogy valójában éhségről vagy szomjúságról van szó.
Úgy tartja a mondás, hogy: "A jó pap is holtig tanul." Az éppen aktuális élethelyzetemhez kérek mindig "szakértőket" - és "kapok". Megérkeznek - nem csak tanfolyami keretek között. Lehet éppen a villamos megállóban chípek el egy mondatfoszlányt, ami "nekem szól", lehet egy plakát feliratán találok enyhítő választ, lehet, hogy egy konzultáción látok rá önmagamra - mert folyamatosan él bennem az igény és a kívánchiság, hogy a valóságot lássam és éljem. Soxor kérdezik, hogy "óteeeminekjárszmásokhoz". Azért, mert pl. be tudom festeni a hajam magamnak is, de egy fodrász szakértelmét nem tudom pótolni. Időszakonként igényelem, hogy megigazítsa a formáját, a színét a frizurámnak. Nem akarok mindent tudóvá válni, sőt - nem vagyok mindent tudó/és mégis :) Van, amit az egyedülléteimben, van amit négyszemközt, és van amit csoportos keretek között ismerek fel, és alakítok át vagy alakul át - ÖNMAGAMBAN. Irányban tartanak.
Gyakorlat:
Lelassulok. Elcsendesedem. Belemerülök agamba. A légzésemre figyelek, és engedem, hogy a kavargó gondolataim, mint a folyón úszó dinnyehéjak, felbukkanjanak és tőlem távolra tova ringatózzanak. Hagyom, hogy a testem ellazuljon, a szívverésem megnyugodjon, és az arcom kisimuljon. Mélyülök. Szemlélődöm, és amikor úgy érzem: lépek, szólok, mozdulok, beszélek vagy hallgatok. Megengedem, hogy elcsendesedjek, beleereszkedjek a pillanatba.
...és gyakorlás, gyakorlás gyakorlás, hogy az örömteli élet tudjon rajtunk keresztül megnyilvánulni...
Amikor a nyugalommal és az örömmel "szövetkezem", akkor minden helyzettel szembe tudok nézni, mert nincs bennem előre megírt forgatókönyv. Akkor bármilyen hullámokat elém hozhat az élet óceánja. Ami látszólag negatív, az a pillanat is felszabadít, mert a figyelmem nem cikázik a megoldások között. Figyelek és azt mondom és teszem, amit érzek - és nem fogy az erőm, hanem furcsa módon növekszik. Engedem, hogy vigyen. A mentőmellényem a Szentlélektől béreltem. Ő vezet, védelmez, támogat.
...és az előre megírt forgató könyvekhez könnyedén és örömmel tudok kapcsolódni - vagy nem kapcsolódni...
Csodálatos, örömteli legjobbakat kívánok!
Fotók: net - vitorlások: Vanik Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.