Egy indián mese...vagy mégsem...

Ahogy elkezdődött a március, egy furcsa mese kezdett bennem megszületni. Csak utólag neveztem el "furcsának", mert közben vittek a szavak, a képek, és cenzúrázás nélkül hagytam felépülni a történetet. Egy indián férfiról szól,  aki szarvasra vadászik. Több szempontból is "sántít" a sztori. Például a szarvas, mint vad - jóóó, lehet rénszarvas. Aztán az, hogy egyedül indul el, az is szintén gyanús, mert nem igazán szokásuk egyesével vadászatba indulni, blablabla...

Amikor a vége felé jártam, akkor kezdtek tudatosulni bennem ezek a felismerések, és az egóm már ki is akarta javítani. De az már nem ez a mese, nem ez a lendület lett volna. Békén hagytam, magamat is. Azért is, mert számomra ennek a történetnek a születése is élő példája annak, hogy milyen az, amikor ÉRZEM - TESZEM, és utólag majd minden kiderül, vagy nem - majd mindenki megfejti magának, vagy nem :) Bármi lehetséges :)

Ízlelgessétek, vigyen benneteket is, vagy írjátok meg a magatok verzióját, és közben figyeljétek a felismeréseiteket, érzéseiteket, gondolataitokat. Ahogy a jól bevált csajági-féle recept mondja: "Ha rám hallgattok, azt chináltok, amit akartok"
Íme a mese:

Az indián férfiban minden addigi tapasztalata ott lapult, ahogy készült és ahogyan elindult kilőni a kiszemelt vadat. Nagy lépés volt ez az Ő életében, mert teljesen egyedül indították útnak, egy újabb próba részeként. A többi vadász eljárta vele a szokásos harci táncot a tűz körül, a Varázsló "áldását" adta rá, és még aludt a törzs minden tagja, amikor a hajnali széllel útra kélt. Erre a pillanatra készült, azóta, mióta a legutóbbi izzasztókunyhó szertartással befejeződött a felnőtté avatása.

Legszívesebben hangosan rikoltozott volna örömében, annyira élvezte, hogy egyedül teszi a dolgát, annyira élvezte, hogy most senki nem mondja meg neki, hogy hová menjen, mit chináljon, mire figyeljen. Kichi gyermekkora óta erre az útra készült, nap, mint nap bejárta ezt a területet, és minden fűszálat ismert már. Megtanult olvasni a jelekben, a nyomokban. Megtanult hangtalanul egybeolvadni az erdővel, a természettel. Otthon érezte magát. A szarvas útját is ismerte, amit zsákmányul szemelt ki a mai "vizsgához". 

Az is része volt a feladatának, hogy kiválassza a megfelelő vadat. A harcos társai is elismerően hümmögtek, amikor bejelentette és megmutatta nekik a "tervét". Hosszú pillanatokat szánt rá az elmúlt napokban, hetekben, hogy megfigyelje a vadat - az útját, a szokásait, és fárad6atlan volt abban is, ahogyan készült az elejtésére. Mély és hangtalan sóhajokkal rendezte légzését, mozdulatait, eszközeit és a gondolatait.

Már több napja annak, hogy rendszeresen beszélgetni kezdett az állat Szellemével és kérte az engedélyét és a beleegyezését, hogy elejthesse, és a törzse számára feláldozhassa. Amíg erről közös "megállapodás" nem születik közöttük, nem indul6ott útnak. A hagyomány és a tisztelet áthág6atlan szabálya ez, ami apáról-fiúra száll. A tegnapi hajnal hozta a "hírt" számára, amikor a pipa szertartását elvégezte - és a törzs Varázslója megerősítette - indul6. Ez is fontos fázisa az önálló élet felé vezető úton, hogy képes volt a Szent Szellemmel közvetlenül is kapcsolatot létesíteni, és rajta keresztül az Őseihez kapcsolódni. A Nagypapa és Nagymama Szellemek ereje vezette, védelmezte és támogatta az úton. Mindig így volt, de ma ezt is egyedül élte meg. Érezte minden sejtjében. Védve van.

A vadászat során minden a lehető legnagyobb nyugalomban és rendben történt. Kivárta, meglátta és megcselekedte. Csendben és abban a rendben, ahogyan lelki szemei előtt már oly soxor "végignézte". És most a lovának nyergében vitte a kilőtt vadat, és mélyen belül érezte: más ember megy most itt. Érezte a bizsergést a bőre alatt, és az elmúlt pár óra minden pillanata vérré vált benne. Végre átjárta őt is az az erő és öröm, amit eddig mindig csak kívülről figyelt, irigyelt és csodált. És most megélte, és most már a sajátja. Átélte, átfélte, átizgulta magát abba az állapotba, amit senki nem tudott megadni neki - és így elvenni sem fog tőle ezután. Saját jogán ülhet a tűzhöz ma a férfi körben.

Mostantól kitörölhetetlenül magában hordozza annak az érzését, hogy milyen az, amikor még csak hallgatta a többi vadászt, amikor gyakorolt és nem kellett minden felelősséget magára venni, és milyen most, a beteljesülés után. Belülről tudja, hogy mire fog legközelebb még jobban figyelni, mi az, amit szívesen kipróbálna még, és mindezeket nyugalomból, a tapasztalás erejéből szemléli. Lassan, nesztelenül halad és emlékezik: minden kimondott és elhallgatott aggodalmára, minden apró mozdulatára előtte és közben. Mélyet sóhajt, és ahogyan préseli ki a levegőt, ami szinte magától találja meg az útját, a maradék feszültséget is átadja a hajnali szélnek. Elégedett.

És most újra átjárta az erő. A megélésből  táplálkozó és sugárzó belső erő. A nyugodt és felszabadító, amit csak a tettek után lehet megtapasztalni. Ez olyan érzés, ahogyan most érzi magát, ami akkor is ott lesz benne, amikor a szarvas agancsát, ami most az ő lovának nyergéből lóg, bemutatja a törzsének. Átjárta a méltóság, amivel az apja és a Varázsló elé áll. Enyhe mosoly futott át az arcán. S máris megjelenik a következő gondolat, amiben újra és újra köszönetet mond a Nagypapa és Nagymama Szellemeknek, mert tudja: övék a dicsőség.

Egészen eddig elképzelhetetlen volt számára ez a pillanat és az is, hogy milyen lesz, amikor közelébe ér a kiszemelt vadnak mégis minden mondat és mozdulat erre a szent állapotra készítette fel. Szinte még most is felfog6atlan számára miközben a családi tipijük előtt kiköti a lovát. Szülei büszke tekintete kiséri a Varászlóhoz és a Törzsfőnökhöz. 
Új idők kezdődnek az életében. Új korszakot nyitott, új tapasztalatok felé indul.